Monday, July 21, 2008

We're all trapped.

Each of us is stuck being who we are. Sometimes we fight to change ourselves, but
ultimately this has little effect. We can change what we do, but we cannot change who we are. If you're a happy person, you don't feel trapped. If you're surrounded by people who you love and who love you, if you can do what you want to do in life, if you are at peace with who you are, why would you ever feel trapped? You wouldn't want to change yourself, you wouldn't need to try.I am not a happy person. Maybe you're not either. Maybe you're too fat, or too thin, too old, or too young. Maybe you're ugly and nobody wants to sleep with you. Maybe everyone wants to sleep with you, but nobody loves you and it's all meaningless. Maybe your body is fucked up and you're in pain all the time. Maybe your mind is fucked up and you're in pain all the time. So you struggle with all these problems year after year, and you're getting nowhere, and you wonder if anything will ever change. And the unavoidable reality of it all is that, for you, life sucks. But of course you're not going to give up so easily, you're going to keep struggling to solve your problems, to change yourself, to find happiness, wherever it is, whatever it is.
But still, life sucks. And you see all these people out there who are blissfully free of your problems, and if they can do it, there must be some way for you to as well. But they aren't doing you any good at all, they don't understand what it's like being you, and what good would it do you if they did understand? So, the forces which created you, random or otherwise, have spoken. And they've determined that, for you, life sucks.

Monday, July 14, 2008

Fizika óra van

"Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylõ, bársonyos haját, a gyönyörû szemét, a szép kezét. Õ rámnéz, és mosolyog. De Õ nem úgy néz rám, Õ csak az úgymond “legjobb barátom”.

Vége az órának, vége a napnak, Õ átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, Õ rámmosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi! Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom Õt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de Õ nem így néz rám és én ezt tudom.

Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír... Sír, mert szakított a barátnőjével Én megvigasztalom, õ átölel érzem, hogy majd kiugrik a szívem.

Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rámmosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom õt, és hogy nem akarom, hogy csak barát legyünk, de õ nem így néz rám és én ezt tudom.

Telnek a napok, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Õ rámmosolyog... Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom õt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de õ nem így néz rám, és én ezt tudom.

Együtt megyünk a fõiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Õ még szebb, és szebb a haja, az arca, gyönyörû férfi. Az utolsó nap õ rámmosolyog, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom õt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de õ nem így néz rám, és én ezt tudom.

Eltelik rengeteg idõ, én minden héten beszélek vele telefon. És megkapom a szörnyû hírt... Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörû arcát. Potyognak a könnyeim. Már nem mosolyog rám, és már nem is kapok tõle puszit...

El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom õt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de õ már nem tudhatja ezt.

Késõbb felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következõket olvasom: „Rámosolygok, az arcára nyomok egy puszit... El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom õt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de õ nem így néz rám, és én ezt tudom...”